Könnyű, és gőz! Eleaf iKuu i200 MELO 4

Előszó

Őszintén bevallom, amikor kibontottam a csomagot, és megfogtam a mod-ot, kerestem, hogy hova kell beraknom az akkut, mert annyira könnyűnek találtam. Később jöttem rá, hogy egy 4600 mAh-ás beépített akkumulátorral rendelkezik a kit. A MELO 4-be nem csalódtam, hiszen a MELO 3 híre megalapozta a jövőjét, sőt felül is múlta.

Használat

Meglepődtem, amikor azt tapasztaltam, hogy nem kellett hígítanom a 6mg-mos folyadékot. A porlasztó 30-80W tartományban működik ideálisan, én átlagban 40W-on használtam. 4600 mAh-ás beépített akkumulátor bőven kitartott egész napra az én kezemben.

Mod

A tűzgomb kapcsolója nem egy konkrét gombot takar, hanem mint a Ikonn Total-on, egy maroknyi felületet kell nyomni. Nekem ezek a fajták jobban tetszenek. A nevéből is kiderül -azaz az i200-ból-, hogy 200W teljesítmény leadásra képes. Ennek létezik egy kistestvére i80-as névvel, ami pont így néz ki, csak ott opcionálisan választható a 4600 mAh, mert alapból 3000 mAh-ással rakják össze, és nyilván 80W teljesítmény leadásra képes. Viszont ár érték arányban az i200-at érdemes megvásárolni, mert az i80 nem kerül annyival kevesebbe. A készüléket érdemes a saját töltőjével tölteni, mert én egy lassan töltő mini USB kábellel töltöttem, de kevésnek bizonyult, és nem volt hajlandó 50% fölé menni a töltöttség. Annyira nem egyszerű kezelni a menürendszerét, de ha megtanuljuk, olyan információkat is kaphatunk, amelyek érdekesek lehetnek számunkra, például: hány másodpercet használtuk, vagy hány “puff”-ot, vagyis hányszor szívtunk bele az e-cigibe.

Tank

Első látszatra tömzsinek tűnik a MELO 4-es DL tank, de én úgy vagyok vele, hogy inkább legyen szélesebb, mint hosszú. A D25-ös 4.5 ml-es tankkapacitása nem mondható kicsinek, és nem növeli jelentősen a hosszát, (lásd MELO 3 ami hosszban növekszik) mindössze 0,5 mm-rel magasabb és 3 mm-rel szélesebb a D22-es 2 ml-es MELO 4-es tankhoz képest. A MELO 4-hez EC2-es porlasztót kapunk, de kompatibilis a MELO 3-mas hagyományos EC porlasztókkal. Az e-liquid utántöltésére nem kell itt sem csavargatni a tank tetejét, csupán oldalra kell csúsztatni a felső részt. A szipka itt is műanyagból van.

Összegzés

Pehelykönnyű kis kit. 200W-ot tud a mod, – bár nincs kihasználva-, mégis jó tudni, hogy van benne tartalék. A hátránya, hogy véletlen feltekeréssel könnyű elrontani a mod-ot. A MELO 4 meg egy olyan tank, amilyennek mindegyiknek lennie kellene.  Összegezve ez a legjobb kit, amit valaha eddig használtam.

Ajánlás

Merem ajánlani kezdőknek, és haladóknak is. Alapvetően DL tank, de MTL-nek is használható. Egyik EC porlasztók sem képes 75W nagyobb teljesítményre, így a mod teljes kihasználáshoz tankot kell cserélni. A beállításokkal pedig el lehet játszadozni ha többet akarunk kihozni a készülékből, vagy érdekes információkat megtudni.

Tank kompatibilitás

LEMO széria
MELO széria
ELLO széria
Lyche

Itt tudod megvásárolni: Vapecentral.hu

  • 7/10
    Dizájn és anyaghasználat - 7/10
  • 8/10
    Zsebbarát/teljesítmény - 8/10
  • 9/10
    Ár/érték arány - 9/10
  • 10/10
    Íz, és gőz - 10/10
8.5/10

Összesítés

A dizájn 10-es lenne, de a könnyű súlynak hátránya is van. A mod külső borítása teljesen műanyag, így nem tudom mi történne ha leejteném, mert nem vagyok biztos benne hogy nem törne. 200W ekkora méretben, jelenleg kevés olyan készülék van amiben ettől több kraft van. Nem a legolcsóbb Eleaf termék, de nekem most jelen pillanatban a kedvencem ízben és gőzben is, és az hogy iStick Pico van egy áron, és választanom kellene…

30 hozzászólás “Könnyű, és gőz! Eleaf iKuu i200 MELO 4” bejegyzéshez

  1. Szia!
    Vettem egy ikuu 200 melo 4 d25 készletet.
    Gőzöm sincs hogyan tudom beállítani, és hogy mi mit jelent.
    Tudsz segíteni? Esetleg magyar nyelvű használati utasítást hol találok?
    Előre is köszi..

    1. Szia,
      Mivel már többen jelezték, hogy az iKuu i200 mod használata nem egyértelmű, ezért tervezek videót feltölteni a használatáról.

  2. Szia. A cikkben szereplő modelt vásároltam kb. 2 hónapja. Az elcsúsztatható tető 1 hónap utan nem zár rendesen, pedig rendeltetésszerűen használtam. Szivárog a liquid a tetőnél. Visszazáráskor vissza ugrik egy pár millit, de ezek szerint ez pont elég. Van valami tipp ilyen esetre? Köszi.

    1. Szia,
      számodra megoldás lehet egy gumigyűrű amely a tankra tehető. Több előnye is van. Védi a tankot az ütődésektől, felfog egy minimális szívárgást, és nem utolsó sorba az az oldalra csúsztatós tankoknál gátolja a nem várt kinyitódást.

  3. Szia. Írtad, hogy használható MTL-ként is, tudnál segíteni? Kezdő vagyok, az eladó nem világosított fel, hogy tüdőre küldős, de így nekem rettenet erős.

    1. Szia! Igen használható, de ez a folyadék választástól is függ. Az e-liquid folyadék erőssége, és annak íze is befolyásolja, így ha az aromához ragaszkodsz, akkor kisebb nikotin tartalmú folyadékot ajánlanék használni.

  4. Szia
    Ma vásároltam egy ikuu i200 as készüléket és fejjel lefelé van a kijelző tudnál benne segíteni ???

    1. Helló. Kikapcsolt állapotban nyomd addig a + – gombot ameddig vissza nem fordul.. 😉

  5. Sajnos máris egy negatív tapasztalat. 2 napja van nálam.
    80% töltöttségnél 25 watton hirtelen se kép se hang, a resetelés sem segített. Töltőre rakva működik, onnan levéve megint semmi. Újra felraktam, levettem és azóta jó, nem tudom miért csinálta ezt.

    1. Sajnos, nem tudok választ adni a kérdésedre, de én ezt pozitív tapasztalatként élném meg mert helyre jött. Találkoztam már olyan e-cigivel mint amilyet te tapasztaltál, de az nem javult meg. Kíváncsi vagyok a további fejleményekre.. remélem a legjobbakat.

  6. Köszönöm! Azóta semmi problémám vele, viszont azt elfelejtettem írni, hogy a probléma akkor volt, mikor ki volt kapcsolva a kijelző. Persze akkor sem szabadott volna ilyet produkálnia. Mindegy, lényeg hogy nincs baja… le is kopogom.

  7. Üdv én tegnap vásároltam az ikku 200 az elektromos cigit és kis és nagy Watt teljesítményén egyaránt fuldokló egy slukk után pedig én nagy dohányos vagyok! Mi oka lehet ennek?

    1. Szia, én a helyedben az e-liquid folyadék erősségét (nikotin tartalmát) próbálnám csökkenteni, amit úgy tudsz megtenni, hogy ugyanazt az ízt próbálnám megvásárolni, de kisebb nikotin tartalommal, és azt összekevernem a mostani erőssel. (Vagy teljesen el is hagynám a túl erőst).

    1. Szia,
      Ha működik a készülék és csak az “Stealth” (árnyék) módot kapcsolatba be akkor csak tűz gomb, és “-” gomb egyszerre nyomásával tudod feloldani.
      Ha a key lock feliratot látod, akkor a “+”, és “-” gombok egyszerre nyomásával tudod ezt feloldani, vagy aktiválni.
      Remélem tudtam segíteni

  8. Szia.
    Lassan egy hete használom a készüléket, viszont egy aprócska gondom van vele és nem tudom, hogy hogyan orvosoljam. A légáramlás szabályzóból folyik a folyadék és nem értem miért. Minden tökéletesen össze van tekerve (nem az első e-cigim).

    1. Szia,

      Nálam MELO 3-nál fordult elő, hogy a porlasztó gumi gyűrűje nem volt 100%-os. Így azt tudom neked javasolni, hogy próbáld meg csak azt cserélni, mert nekem az orvosolta a problémát. Ja és lehetőleg viszonylag erősen csavard be a porlasztót a foglalatba.

      Remélem tudtam segíteni.

  9. Nektek meddig bírja az akksi?
    Nem hajtom agyon, 0,5-ös porlasztónál 40-45 watton nem bírja ki a napot, ez 320-340 slukk. Amúgy jó a gép, de ez nem tetszik benne.

    1. Az én tapasztalatom 0,3 porlasztóval 30 W-on használva átlag 1,5 napot bírja. Milyen idős a készüléked?

  10. Lehet nem mondok újat, de hátha valaki nem tudja… a tűzgomb és a plusz gombot egyszerre nyomva lehet beállítani az előfűtést, meg egyebeket. Én most jöttem rá. 🙂

  11. Sziasztok lenne eggy ojan problémám a készülékkel hogy nem veszi fel a töltést.
    Besem kapcsol!
    Viszont ha ráteszem töltésre bekapcsol a készülék de nem tölt.
    Valakinek hasonló probléma volt már?

    1. Szia Xenon,

      Sajnos igen. Panel hibás volt, nem lehet megcsinálni, mert túl drága ezen alkatrész beszerzése, és így már mindegy ha veszel újat. Ha garanciális kérd az eladó segítségét, ha nem, sajnos kuka 🙁

      Üdvözlettel,
      Eleafworld.hu

  12. Kb.2 hete vásároltam Eleaf ikuu i200 ecigit.Csak aromát használok bele.A problémám az,hogy legtöbbször amikor beleszívok,olyan mint amikor égetnek valamit és annak a füstjét szívnám be.És még a torkomat is kaparja nagyon.
    Az aromának sem érzem igazából az ízét!
    Mi lehet a baj?Mert így ez egy nagy csalódás.Már nem is merem használni,mert mintha füstöt szívnék be olyan!!
    35 W-on használom

    1. Szia Éva,

      Kérlek pontosítsd a “csak aromát használok” részt. Mert ugye az e-liquid alap komponensei propilén glikol, növényi glicerin amit 70-30, és 30-70 közötti arányban lehet keverni, és mellé a választott aroma. A csak aroma használata nem megfelelő.

      Ha fenti állításnak megfelelsz akkor, már csak a rossz beállítás lehet a probléma, illetve mindenképp porlasztót is cserélj, mert a most használt már biztos megégett. A porlasztó élettartama 1 héttől fél évig terjedhet, tehát lehet hogy már egy cserével megoldódik a probléma, bár hozzá teszem az EC2-esnek több mint 1 hónapig bírnia kellene 35 W-on használva.

      Remélem tudtam segíteni.

      Üdvözlettel,
      Eleafworld.hu

  13. Sziasztok. 1 hete vettem meg eleaf ikuu i200 e cigit 30 watton használom és nagyon szuper ajánlom mindenkinek.De azért kérnék segítséget mit jelentenek a többi mod benne poweren használom van benne ti, ni ilyen módok azok mire jók előre is köszönöm

  14. Sziasztok! Az lenne a kérdésem hogy normális e az,hogy 20%-ról 100%-ra való töltés 12 órát vesz igénybe? Aztán alig egy nap alatt le is merül. Igaz,hogy fél amperes töltővel töltöm de ha utána számolok hát,akkor is nagyon hosszú a töltési idő. Vadonat új a készülék és egy Kanger Subtank minivel használom 18 watton. Lehet hogy hibás a készülék?

    1. Tisztelt Burai László,

      A feltöltési sebességgel nincsen baj, bár a 12 óra tényleg soknak tűnik. Viszont vissza kell hogy kérdezzek, hogy érdemleges választ tudjak adni. A saját gyári kábeljével tölti? Illetve a mod hány watton üzemel?

      Üdvözlettel,
      Eleafworld.hu

      1. A saját kábelével töltöm és 18watton használom. Azóta 2amreres töltővel is kipróbáltam. A töltési idő kb 3-3.5 óra volt. Ez nem rossz,viszont pontosan 604 slukkig birta aztán jól lemerült. Van egy másik eleaf modom is az közel 2 éves és hasonló kapacitású,de simán elgőzölök vele 2 napig.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük